[ Pobierz całość w formacie PDF ]
nagyságát, és egy másik, mely leírja a ciklusban
elfoglalt helyzetét a fázisát35.
Annak a valószínqsége, hogy a részecske egy
adott ponton átmegy, úgy áll elQ, hogy összeadjuk az
összes hullámot, melyek az adott ponton átmenQ
különbözQ pályához tartoznak. Amikor valaki
valójában megkísérli kiszámolni ezt a sort, súlyos
technikai problémába botlik, mely a következQ,
furcsa paranccsal oldható meg: a részecske történetét
leíró azon hullámokat kell összeadni, melyek nem a
szokásos valós idQben történnek, hanem a képzetes
idQben.
A képzetes idQ tudományos-fantasztikus ötletnek
tqnik, holott valójában igen jól meghatározott
matematikai fogalom. Annak érdekében, hogy
elkerüljük a technikai problémákat, a Feynman-
pályaösszeget a képzetes idQben kell venni. Ennek
igen érdekes következménye van a téridQre nézve: a
tér és idQ közötti megkülönböztetés teljesen eltqnik.
Az olyan téridQt, melyben az események képzetes
35
Ez a felfogás hasonlít a fény hullámterjedésére: a fény nem egy jól
meghatározott pályán megy át két pont között, hanem a hullámfront
minden egyes pontja forrása újabb hullámoknak, melyek együttes
hatása alakítja ki a hullámfrontot. Azaz két pont, A és B között a fény
minden lehetséges utat kipróbál, és a kioltások és erQsítések hatása az,
amit végül észlelünk. Feynman elmélete e tény matematikai
megfogalmazásának fogható fel, a részecskék is minden lehetséges
útvonalat kipróbálnak A és B pontok között, és ezek eredQje írja le
mozgásukat.
idQkoordinátával rendelkeznek euklideszinek
nevezzük mivel benne a mérték pozitív definit36.
Az euklideszi téridQben nincs különbség a tér- és
idQirányok között. Ezzel szemben a valós téridQben,
ahol az eseményeket a valódi idejükkel jelöljük,
könnyq észrevenni a különbséget. Az idQ iránya a
fénykúpon belül, a tér iránya azon kívül esik. A
képzetes idQ használatát gondolhatjuk pusztán
matematikai eszköznek trükknek , melynek
segítségével ki tudjuk számolni a válaszokat a valós
téridQben. De lehet, hogy ennél több van benne.
Lehet, hogy az euklideszi téridQ az alapvetQ
fogalom, és amit a téridQrQl gondolunk az pusztán a
képzeletünk szüleménye.
Amikor alkalmazzuk Feynman pályaösszegét a
világegyetemre, akkor a részecske pályájának
megfelelQje a teljes téridQ lesz, mely a teljes
világegyetem történetét mutatja. Az elQbbiek alapján
technikai okokból ezt a téridQt euklideszinek kell
vennünk, azaz az idQ képzetes, és
megkülönböztethetetlen a tértQl. Egy valós, bizonyos
tulajdonságokkal rendelkezQ téridQ elQfordulásának
valószínqségét úgy számoljuk ki, hogy összeadjuk
az ugyanilyen tulajdonságú képzetes idejq
hullámokat, és ebbQl kidolgozhatjuk a világegyetem
valószínq történetét a valós idQben.
36
Ez azt jelenti, hogy a távolság mindig pozitív mennyiség. Az eredeti
einsteini elméletben az idQ negatív, a térkoordináták pozitív járulékot
adnak a távolsághoz, így a téridQbeli távolság lehet pozitív is, de
negatív is. A fény van abban a speciális helyzetben, hogy ezt a két
tartományt (pozitív, illetve negatív távolságok) kettéválasztja, a
téridQben az egy pontból kiinduló fénysugarak fénykúpot írnak le,
aminek a belseje az idQszerq , negatív távolságokat, külseje a
térszerq , pozitív távolságokat tartalmazza.
Határtalan feltétel37
A gravitáció valós téridQn alapuló klasszikus
elméletében a világegyetem csak kétféleképpen
viselkedhet. Vagy végtelen ideje létezik, vagy véges
idQvel ezelQtt egy szingularitásban volt kezdete.
Valójában a szingularitás-elmélet azt mutatja, hogy
ez utóbbi lehetQség valósult meg. A gravitáció
kvantumelméletében azonban elQáll egy harmadik
lehetQség. Mivel euklideszi téridQt használunk,
melyben az idQt a térrel teljesen hasonlatosan
kezeljük, lehetségessé válik, hogy a téridQ véges
legyen kiterjedésben, és mégse legyen szingularitás
benne, mely a határát jelezné. A téridQ olyan lesz,
mint a Föld felszíne, csak kettQvel több
dimenzióban. A Föld felszíne véges méretq, még
sincs határa. Ha napnyugat felé elhajózunk, nem
esünk le a világ végén, vagy futunk bele egy
szingularitásba. Tudom, mivel már megkerültem a
Földet.
Ha az euklideszi téridQ visszanyúlik a végtelen
képzetes idQre vagy szingularitással kezdQdik,
ugyanaz a problémánk lenne a világegyetem kezdeti
állapotának megadásával, mint a klasszikus
elméletben. Isten tudhatja, hogyan keletkezett a
világegyetem, de nekünk nincsen semmi érvünk arra
nézve, hogy miért így, és nem amúgy keletkezett.
Ugyanakkor a kvantumgravitáció egy új lehetQséget
biztosít, melyben a téridQnek nincsenek határai, és
ezért nem is kell megmondani viselkedését a
37
The no boundary condition szójáték szakértQknek.
határokon. Nem lesznek szingularitások, melyekben
a tudomány törvényei sérülnének, és nem lesznek a
téridQnek határai, ahol Istenhez vagy új
törvényekhez kellene fordulnunk, hogy kitaláljuk a
határfeltételeket. Mondhatnánk, hogy a
világegyetem határfeltétele az, hogy nincs határ. A
világegyetem teljesen öntörvényq, és semmi rajta
kívüli nem befolyásolja. Nem teremtQdött és nem
pusztul el, pusztán csak van.
Éppen a vatikáni konferencián történt, hogy
[ Pobierz całość w formacie PDF ]